házirend

Tisztelt

Vendégeink!

 

Házirendünk célja, hogy a szükséges információk birtokában nyugodt, kellemes pihenést biztosítsunk és elkerüljük az esetleges félreértéseket.

A legfontosabb tudnivalókat az alábbiakban foglaljuk össze:

  • A vendégház az érkezés napján 14 órától, az elutazás napján délelőtt 10 óráig áll rendelkezésre. A tulajdonos a lefoglalt szálláshelyet az érkezés napján 20 óráig tartja fenn, ezután jogosult annak értékesítésére. Egyéb lehetőségek előzetes egyeztetés alapján.
  • A szálláshely elfoglalásakor a bejelentőlapot kötelezően ki kell tölteniük a vendégeknek és ekkor kerül részére történt kulcsátadás minősül. A vendégházat maximum 9 (kilenc) személy veheti igénybe. A vendégházban csak az oda bejelentett Vendégek tartózkodhatnak. Kérjük Vendégeinket, hogy a szálláson látogatókat ne fogadjanak, idegeneket ne engedjenek be. A szállásadó jogosult  -előzetes bejelentés nélkül- ellenőrizni, hogy a szálláshelyen a fizetett létszámban tartózkodnak-e a vendégek. Vendégeink a vendégházat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el.
  • Az előleggel csökkentett szállásdíj és az idegenforgalmi adó fizetése a megérkezéskor a bejelentkező lap kitöltése után történik. Ha valami miatt az Ön által előre lefoglalt időszak vége előtt távozik a szállásról, nem áll módunkban a szállásdíjat csökkenteni, visszafizetni.
  • A szállásdíj tartalmazza a közüzemi díjakat és egyéb rezsi költségeket, de nem tartalmazza az idegenforgalmi adót.
  • Kérjük, hogy az autóval parkolás céljából a ház udvarán, a tulajdonos által kijelölt helyre álljanak meg.
  • Kérjük ügyeljenek a növények épségére.
  • Háziállatot tilos a vendégházba bevinni.
  • Az egész épületben TILOS a dohányzás! Dohányozni csak az épületen kívül szabad. Kérjük, hogy az elnyomott cigaretta csikkeket a kihelyezkedett hamuzóba tegyék.
  • -Tüzet rakni a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával!(Tűz mellett oltóanyag elhelyezése, gyúlékony anyagok tűz mellől eltávolítva.) Mielőtt otthagynák a tűzrakó helyet, kérjük, győződjenek meg róla, hogy a tüzet valóban eloltották! A tűzifán és papíron kívül más anyagok (pl. műanyag, gumi)égetése szigorúan tilos!
  • A vendégházat a vendégek mindig tisztán kapják meg és ottlétük alatt maguknak kell ügyelniük a tisztaságra. Eltávozásuk után a vendégházban kérjük, ne hagyjanak mosatlan edényt és szemetet.
  • Napközben, ha elhagyják a vendégházat, kérjük az ablakokat és az ajtókat szíveskedjenek bezárni.
  • Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A benti berendezési tárgyakat (ágy, ágynemű, matrac, asztalok, székek, stb.) kérjük, ne vigyék ki az udvarra. A házban található bútorokat csak előzetes hozzájárulásunkkal lehet átrendezni.
  • Az érkezéskor és induláskor a szobákat megvizsgáljuk és az esetleges károk okozása esetén, az ebből fakadó költségeket a vendéggel a helyszínen megtéríttetjük. Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy a falfelületre ne kenjék fel a rovarokat.
  • A vendégház végleges elhagyásakor a kulcsot és a kapu távirányítóját le kell adni a szállásadó részére. Az átadott kulcsok, kapu nyitó esetleges elveszése esetén a vendégek kötelesek azt haladéktalanul jelezni és annak árát, illetve a zárcserét a szállásadónak megtéríteni.
  • A vendégház központi fűtéssel rendelkezik. A fűtést szabályozó termosztát kódolva van, azt az időjárás függvényében vagy külön kérésre a házigazda állítja be.
  • A szállásadó nem vállal felelősséget a nem rendeltetésszerű használatból adódó esetleges anyagi károkért vagy balesetekért.
  • A vendégek által, a nem rendeltetésszerű használattal vagy gondatlanságból okozott kárt, a vendégek részéről a szállásadónak közvetlenül meg kell téríteni.
  • Felhívjuk figyelmét, hogy a tulajdonosnak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, stb.).
  • A tulajdonos fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a vendégházból azonnal eltávolítja.
  • Kérjük kedves vendégeinket, hogy a lakást elutazáskor olyan állapotban hagyják, mint amilyen az érkezéskor volt, különös tekintettel a konyhára, mert a végtakarítás – ami az alapárban benne foglaltatik – nem nagytakarítást jelent. Ellenkező esetben külön díjat számolunk fel.
  • Kérjük, hogy jelezzék, ha valamely használati eszköz meghibásodik, hogy mielőbb kijavíthassuk azt.
  • A mikrohullámú sütőbe kérjük, hogy ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat, mert az annak tönkremenését eredményezi!
  • Kérjük a szobákban ne étkezzenek!
  • A keletkezett szemetüket kérjük az udvaron elhelyezett nagy kukába ürítsék.
  • A vendégházban, az ott tartózkodás idején behozott vagy otthagyott értékekért, a szállásadó nem vállal felelősséget.
  • A vendégeknek -a környezetükben lakók nyugalma érdekében- be kell tartani a vonatkozó csendrendelet előírásait.
  • Amennyiben a vendégházban tartózkodás alatt, a vendégházzal kapcsolatban, bármilyen probléma felmerül, kérjük, haladéktalanul értesítse arról a szállásadót.

Minden reklamációt akkor veszünk figyelembe, ha azok a tartózkodás ideje alatt vannak jelentve. 
Utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni!

Kérjük, hogy javaslataival, kéréseivel forduljon a vendégház tulajdonosához. Köszönjük, hogy együttműködik velünk annak érdekében, hogy az Önök számára és a szálláshely többi vendége számára a nyaralás, üdülés a lehető legjobban teljen el.

Bármilyen kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükre!

Zoltán : +36 30 686 52 32

Kellemes kikapcsolódást és jó pihenést kívánunk!